Sokan várták már a nyári időszakot. Ilyenkor a körülmények kedveznek a napozásnak, strandolásnak, hajókázásnak, éppen ezért egyesek számára nem telhetnek el ezek a hónapok vízparti vagy tengerparti nyaralás nélkül. Sajnos évről évre megvannak a hátrányai is a forróságnak, mégpedig az, hogy egyre elviselhetetlenebbé válik a magas hőmérséklet.

Már nem csupán az időseket és kisgyerekeket viselhet meg a kánikula, hanem az egészséges, felnőtt szervezetet is. Ilyenkor az emberek semmi mást nem tehetnek, mint azt, hogy alkalmazkodnak a körülményekhez. Sokféle alternatíva áll rendelkezésre, amelyekkel még akár egy nyári rendezvény is élvezetesebbé válhat. Például, ha étkeztetésről van szó, a forróságban mindenképp el kell felejteni a nehéz, piskóta alapú süteményeket, és helyettük a nyár kedvenceit, a fagylaltokat választani.

Hogyan segít túlélni a fagylalt a kánikulát?

1. Hűsítő hatás

A hideg, krémes fagylalt azonnali enyhülést hoz az ember számára a rekkenő hőségben. Segít rövid időn belül lehűteni a testet, és legalább pillanatokra feledteti a forróságot. Egy gombóc fagyi kifejezetten üdítő tud lenni, mert utána az ember máris könnyebbnek érezheti magát. Ezzel szemben egy sütemény nagyon el tudja nehezíteni ilyenkor a szervezetet, ezért is alakulhat ki egyeseknél rosszullét.

2. Energiapótlás kellemes formában

A melegben sokan értelemszerűen kevésbé kívánják a nehéz, laktató ételeket, desszerteket. A fagylalt könnyen emészthető, ugyanakkor mégis ad energiát, ami természetesen jól jön a kánikulában. Ilyenkor a szervezet többet dolgozik a hőmérséklet-szabályozás miatt, ezért gondoskodni kell az energiapótlásról. A cukor és a tejtermékek, illetve a növényi alapú alternatíváik gyors energiát biztosítanak úgy, hogy közben nem nehezítenek el.

Amennyiben Ön is szeretne kedvezni a rendezvény vendégeinek, biztosítsa a nyár kedvenc hűsítő desszertjét, ehhez válassza a fagylaltos kocsi bérlést! A szolgáltatás keretein belül igazán stílusos formában biztosíthatja a finomságokat.

Ha szeretne többet megtudni az általunk kínált lehetőségről, forduljon hozzánk bizalommal a megadott elérhetőségeinken!